augusztusHa tovább szeretném boncolgatni azokat az erőket, amelyek mostanában és augusztus végéig hatnak, bevallom, akár egy könyvet is meg tudnék tölteni. A lehetőségeimhez mérten néhány fő vonalról, erőteljesen érezhető energiáról már megemlékeztem, és erre a hétre még egy maradt: a Merkúr – Uránusz szembenállás.

Ez a két, a szellemi erőinket megjelenítő bolygó erőit most egyszerre, kiegészítve egymást tudjuk alkalmazni. Elmondom ez mit is jelent.

Ahogy egy hangnak van egy magasabb oktávja, úgy néhány bolygónak is, például a Merkúrnak az Uránusz. Ez azt jelenti, hogy egy magasabb, teljesebb, nagyobb minőségben jelenik meg a merkúri energia az Uránuszban. Egyfajta istenihez közelebbi szint az Uránusz. Tehát, ezzel a szembenállással a földi és az égi szintet tudjuk egyszerre alkalmazni – a szellem területén!

S mivel az Uránuszban benne van a korlátok szétfeszítése, ezáltal képesek vagyunk az eddigi világképünkből, felépített gondolati illúzióvilágunkból kitörni! Csodálatos lehetőség, mert most tényleg hatalmasat tudunk ugrani szellemi fejlődésünkben. És ha hozzávesszük azt, hogy a Merkúr kapcsolódik a korábban részletezett Mars-hoz, méghozzá kvadrát fényszöggel, akkor tudhatjuk, hogy itt az idő a Teremtésre – a teremtő gondolatok most megvalósulnak!

Az Uránusz pedig a Pegazus csillagkép alatt jár (már régóta), így folyamatosan hozza nekünk a legmagasabb szintű isteni gondolatokat, hiszen a Pegazus Zeusz villámainak (isteni szikra) szállítója. A Markab csillag, a Pegazus csillagkép legfényesebb csillaga vetül rá az Uránuszra, így a szellemi világ hírnökei folyamatosan küldik felénk a dimenziókon átívelő szellemi üzeneteket.

Figyeljünk a belső hangokra, érezzük magunkban, ahogy a Teremtő szól általunk.

– – –

S kívánok mindenkinek jó pihenést ezeken a csodálatos napokon, találkozunk jövő héten itt, már nagyon átalakulva, vagy élőben a Magyarok Szövetségének országos találkozóján, Bösztörpusztán.