Már írtunk róla sokat az elmúlt hetekben Balázzsal, de mivel csak tizenegy-tizenkét évente van ilyen gyönyörű és domináns Égi hatás, így most röviden újra visszatérek rá, hogy ne felejtsétek el. Tehát a lényeg: pár nap múlva, május 28-án csütörtökön lesz a csodálatos egzakt Neptunusz – Jupiter együttállás az Égen.
Mivel pontosan másnap a Neptunusz retrográdba fordul (azaz visszafelé kezd el haladni az Égen), majd később a Jupiter is ?követi?, ezért abban az áldásban lesz részünk 2009-ben, hogy az együttállás megismétlődik még júliusban és később decemberben is. Most tehát úgy rendezték az Égiek Fentről, hogy a lelki gyógyulásra és újjászületésre kivételesen nem csak egy alkalommal (májusban), hanem összesen háromszor lesz lehetőségünk. Így most valóban minden, de minden lehetséges! Ilyen erőteljes Égi energiák mellett tényleg lehetőséget kapunk arra, hogy még a legrégebbi, legmélyebb és legfájóbb sebeink is örökre begyógyuljanak és a Kiscsikó csillagképnek köszönhetően a lelkünk teljesen újjászülessen.
Azonban van itt még egy nagy titok, amiről eddig nem beszéltünk még! Ezt a felfedezést Dr. Dóczi Józsefnek köszönhetem, mert a Chiron kisbolygóra és annak üzenetére ő hívta fel a figyelmemet. Ezúton is külön köszönöm a csodálatos meglátásait, amiket hál? Istennek velünk is meg szokott osztani! Az alábbi eszmefuttatás Dr. Dóczi József inspirációjára született.
A titok kulcsa a Chiron kisbolygó, amely ?harmadik szereplőként? része a csütörtöki nagy együttállásnak, közvetlenül a Jupiter mellett. A Chiron a ?Sérült Gyógyító?. A legmélyebb, a karmikus fájdalmak gyógyítója és így jelentősége kiemelkedő, mert előző életek lelki sebeit, fájdalmait is képes meggyógyítani. Ő Hephaisztosz, a Sánta Kovács Isten, akit apja, Zeusz lökött le az Olümposzról. Sántasága emlékeztette arra a lelki-sérülésre, amelyet elszenvedett. De Ő kigyógyította magát ebből! A művészi kreativitás és a szeretet által – amelyben szép felesége Aphrodité (Vénusz!) is inspirálta. És mivel képes volt meggyógyítani Mag-át, ezért képessé vált arra, hogy Más-ok lelki fájdalmait is gyógyítsa. És a kulcs itt az ?öngyógyítás? képessége: azaz hogy mindannyian képesek vagyunk ön-magunkat is meggyógyítani ? ehhez segít hozzá a Chiron!
Hogy is néz ki tehát a gyógyulási folyamat a fenti Szent Trió hatásaként?
Először is a Neptunusz a lélek legmélyéről felhozza a legmélyebb, elsüllyesztett, a lelkünk legmélyére temetett fájdalmakat. Mindeközben a Jupiter a kiárasztó energiája révén felnagyítja, felerősíti ezt ? hogy tisztán lássuk, a felszínre kerüljön végre és ezáltal szembesülni tudjunk vele. Végül a Chiron végérvényesen “kiégeti és kikalapálja üllőjén” Lelkünkből a fájdalmakat és a Jupiter gyógyító energiájával felerősítve, a Szeretet és a Hit ereje által örökre kigyógyítja a Lelkünkből.
Többszintű gyógyulásra van tehát most lehetőségünk: nem csak a pár évvel ezelőtti, vagy gyerekkori sebek gyógyulhatnak be, de a Lélek előző élet(ek)ből áthozott és több inkarnáción át hurcolt fájdalmas emlékezetei, mélyre ?kódolt? lelki sebesülései is!
A tisztulás kiemelt szerephez jut ebben a gyógyulási folyamatban! Hiszen a Vízöntő múlt vízében és a Kiscsikó csillagkép alatt zajlik le mindez. Így a jelen – és az elkövetkező – életünket már ?terhektől? és felesleges ?salakanyagoktól? mentesen, megtisztult és teljesen újjászületett lélekkel élhetjük tovább – feltöltekezve a friss, tiszta Égi Energiákkal. Óriási lehetőség ez!
Az együttállás közelében ott lesz a Sadalsuud, az ősi asztrológia tanítása szerint az egyik legnagyobb Szerencse Csillag! És ez eszméletlen jó hír! Ugyanis még ha bizonyos időszakokban kicsit fájdalmasabb is lesz a lélek tisztulásának, mélyülésének és újjászületésének most lezajlódó folyamata, biztosíthatlak Benneteket, hogy a Sadalsuud Csillag végig őrködni fog a dolgok szerencsés kimenetele felett. És ez igazi Égi Áldás!
Mivel a hatás egész évben tart, így a folyamat lehet, hogy most májusban csak elindul, majd május és július között valamit ?újra ismételtet? velünk a Sors, ?megnézve?, hogy valóban felhoztunk ?e minden ?sebesülést?, ?lerakódást? a lelkünk legmélyéről. Végül az ?i?-re a pont majd decemberben kerül fel ? amikorra is a TELJES lelki gyógyulás végül bekövetkezik.
Azonban újra felhívom a figyelmeteket arra, hogy mint minden Égi hatás a Neptunusz-Jupiter együttállás ?sorozat? is lehetőség és nem kötelesség számunkra. Azaz ha valóban meg akartok gyógyulni és ezáltal eggyel magasabb szintre emelkedni, akkor aktívan részt kell vennetek benne! Tudatosan meg kell nyitni magatokat (a lelketeket) a folyamat előtt, át kell adni magatokat a ?mélységeknek? is és fel kell hozni Önmagatok legmélyéről a Hit és a Szeretet energiát a valódi gyógyulás érdekében.
Korszakalkotó lehetőségünk van most a lélek gyógyulására, ennek a csodája az Égre van írva. De ide a földre lehozni csak Ti Magatok tudjátok. Ehhez az erő ott szunnyad Mindnyájatok lelkében! Csak fel kell éleszteni azt a Szent Tűzet: az Önmagatokba és a gyógyulásba vetett Hit Tűzét.
Veres Mónika
#1 by Gál Éva on 2009. május 26. kedd - 09:04
Quote
Kedves Móni,
nagy figyelemmel olvastam a soraidat és köszönöm, hogy általad bíztat a sors.
Nekem nagyon nagy lelki sérüléseim vannak a szüleim részéről a legrégibb múltból, a volt férjem részéről, de a legfrissebb sebek a jelenlegi megszakadó párkapcsolatom részéről is.
Mint egy kis kutyus, nyalogatom a sebeimet, de praktikus tanácsot senki nem ad. Még az a szerencsém, hogy nagyon erős jellem vagyok és pozitív gondolkodással, agykontrollal generálom a jövő képem, amit el szeretnék érni.
Milyen praktikus tanácsot tudnál adni annak érdekében, hogy a lelki sebeim végleg behegjenek, mert eltünni már sohasem fognak.
#2 by Móni on 2009. május 26. kedd - 09:12
Quote
Kedves Éva!
Azt tudom csak tanácsolni Neked, amit ebben az írásban is kifejtettem: hogy NÉZZ SZEMBE jó mélyen a lelki sebeiddel! Ha fáj, akkor is!
Jó módszer erre pl. hogy leírod az összeset (tételesn, aprólékosan) egy papírra, majd utána széttéped és kidobod a kukába (ki a lakásból is!). Ezt akár többször is megteheted ..
Most pontosan arra van lehetőségünk (Ági Áldás alatt), hogy ne takargassuk tovább a régi fájdalmakat, hanem FELHOZZUK A FELSZÍNRE. Gyógyulni ugyanis csak így lehet. És ha mindeközben tudatosan ráhangolódsz a most zajló Égi Enrgiák üzenetére, akkor hidd el, hogy sikerülni fog! Most segítő kezet nyújtanak Fentről!
Szeretettel,
Móni
#3 by Balázs Sándor József on 2009. május 26. kedd - 09:33
Quote
Sziasztok! megigértettem magammal ,hogy nem szólok Hozzá és máris “firkálok”
Azok a dolgok amivel most foglalkoztok érdekes módon összeillenek az általam tanult Joanna Waters és Derek Parker elmélettel csupán annyi a placidus Nostredamus program szerint nem az a SASAlsuud hanem az Alteres és az aqilla (Sas) csillagkép előtt áll a konstelláció. A Chiron Kentaúrral összehozott leírást másképpewn tanultam és tanítom a sánta maga Chiron volt mert mérgetzett nyíllal lőtték meg EZEK AZ ELTÉRÉSEK NEM “HALÁLOSAK” csupán a hétköznapi emberek tévednek el jobban a “RENGETEGBEN” VAGYIS AZ EZOTÉRIA csodálatos világában. Köszönöm, hogy elolvastátok a levelem sok sikert és jó bölcselkedést kívánok valamint mindenből ELEGET !!
#4 by Szabó Katalin on 2009. május 26. kedd - 09:37
Quote
Kapaszkodót adtál,hiszen a gennyes sebek már feltörtek bennem.A szenbesülés mindig fájdalmas,de egy megkönnyebülés a jutalom.Nálam az elengedés a legnehetebb, hiába tudom a miért /szembesülés tapasztalatát/,így is nehéz.A türelem és a TE kapaszkodód ad majd megoldást.Bízok az égiek gyógyitásába.Köszönöm
#5 by Balázs on 2009. május 26. kedd - 09:43
Quote
Kedves Sándor!
Bármilyen asztronómiai programmal leellenőrizheted, hogy a Sastól nagyon is távol, a Vízöntő múltba ömlő vizénél, a Bak farkánál áll ez a két bolygó.
http://www.stellarium.org/
Vagy itt:
http://www.google.com/sky/
A csillagot pedig Sadalsuud-nak hívják.
http://en.wikipedia.org/wiki/Beta_Aquarii
Chiron valóban Kentaur volt, de a görög pantheonban Heiphaistos az ő megfelelője – az Ő üzenetét (is) közvetíti.
Üdvözlettel és köszönettel,
Balázs
#6 by Szabó Ilona - Ica on 2009. május 26. kedd - 10:05
Quote
Sziasztok!
Hálás vagyok, azért mert ezeket az információkat, így összefoglalva megkaphattam.
Had ajánljam fel a hallgatóim mellett nektek is, egyik lelki gyakorlatomat erre a napra. Igazi lélek tisztítást érhetünk el vele.
http://www.sziakademia.eoldal.hu/oldal/tukor-gyakorlat-szemelyre-szi-akademia-kommunikacio
Keresd meg magadban azt a “részedet” aki eddigi életedben vagy előző életeidben a legnagyobb lelki sérülést élte meg és azzal végezd el a gyakorlatot, ha van kedved!
Egy másik lehetőség a HO’OPONOPONO szeretet gyakorlat elvégzése:
http://www.sziakademia.eoldal.hu/oldal/ho__8217_oponopono—joe-vitale-szi-akademia-kommunikacio
Nagy szeretettel küldöm!
Szabó Ilona – Ica – SZI kommunikációs tréner
#7 by Rózsa on 2009. május 26. kedd - 10:06
Quote
Kedves Móni!
Mindig várom és nagy örömmel olvasom soraitokat.
Sadalsuud csillagáról Czeizel Bea könyvében az alábbiakat olvashatjuk:
A tapasztalások összegzésének,összefoglalásának, a konklúziók levonásának helye. Ott, ahol az emberlénynek meg kell értenie mindent az elmúlt tapasztalásokból. Egy olyan analizáló és megértő képességet ad ez a csillag, ami által valóban összegződhet minden tapasztálásunk iránya, amiből megérthetjük, hogy mi miért történt úgy, ahogyan történt, mit adott, hova veztett bennünket, mit tanított. Ugyanis a tapasztalásainkat és az emlékeinket már elő kell készítenünk a megváltásra, az átfényesítésre……
Üdvozlettel: Rózsa
#8 by Balázs on 2009. május 26. kedd - 10:11
Quote
Köszönöm Rózsa, hogy ezt bírtad!
Balázs
#9 by K. Enikő on 2009. május 26. kedd - 10:18
Quote
Kedves Éva!
Megütötte a fülem az írásodban az utolsó mondatod vége, a “sohasem fognak”.
Móni írását olvasva, úgy gondolom, itt a lehetőség, hogy ezt a szót kitöröld a szótáradból. A lehetőségek itt vannak, rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele.
Szeretettel: KEnikő
Kedves Móni!
Köszönöm az írásaid, nagyon jó olvasni őket. Érzem, hogy valóban nagy átalakulásokon megyek, megyünk keresztül. Meglepett, hogy rég elfelejtettnek hitt dolgok, események villannak fel gondolataimban. Egyre több mindent kezdek összefüggéseiben látni a miérteket kutatva, és ez jó.
Nekem egyébként is fő programom a tisztítás-tisztulás, így nagy boldogsággal tölt el, hogy kaptunk egy “kis” támogatót is. (az MC-met quadrálja az együttállás:))
Köszönöm, szeretettel: Kenikő
#10 by katalin on 2009. május 26. kedd - 10:23
Quote
Kedves Éva ! Mónikának igaza van.”Véletlenül” épp most olvastam Chopra:A mágus útja című könyvét.Az ott olvasottak alapján,listát készítettem félelmeimről és sérüléseimről.Jó hosszú lett a lista.Nem mondom,hogy kimondottan jól éreztem magam.Sok minden jó mélyen el volt ásva bennem.És természetesen tagadtam ,hogy egyáltalán lennének bennem ilyesmik.De legyőztem a tagadást és felhoztam amit kellett.Csoda nem történik,nem múlnak el.De legalább tudom mi az ,amin dolgoznom kell.Minden esetre felszabadító hatása van a gyakorlatnak.És azzal együtt,hogy megbocsájtottam magamnak, sikerült másoknak is megbocsájtanom.
Szép napot mindenkinek,Kati
#11 by oszlánszki istván on 2009. május 26. kedd - 10:29
Quote
kedves móni ! én 25 éves fiú vagyok az én problémám igencsak súlyos! nekem a szerelem terén vannak komoly gondjaim én tiszta szivből szeretem egy lányt ugylátszot ő is viszonoza de aztán történt valami egyiknaprol a másikra és már látni se akart ennek már nyolc hónapja kb. én edig biztam hogy újbol egymásra találunk de ha akkart volna valamit már jelntkezet vola szerintem még mindig úgyanugy fáj mint amikor elvesztetem ! én nemvagyok csajozos nemkell nekem több csak az az 1 . elnézésedet kérem hogy ezt mind leirtam de nekem ez a legnagyobb lelki teher amitöl sajnos megkell szabadulnom életem értelmét vesztetem el és már a hitemet is ! tiszteletel pisti
#12 by Kaskötő Ágnes on 2009. május 26. kedd - 10:46
Quote
Kedves Móni!
Teljesen ismeretlen világ számomra az asztrológia nem túl régóta olvasom a csillagbölcselet üzeneteit. Csak annyit tudok, összeomlott az életem, munka nélkül maradtam hitelekkel a nyakamban, a házasságom romokban hever és megbénít a tehetetlenség. Milyen segítséget remélhetek én? Adj tanácsot kérlek szépen!
#13 by Gizuska on 2009. május 26. kedd - 11:15
Quote
Sziasztok!!!
Köszönöm!!! Nagyon nagy segítség hogy közvrtítítek az Égiek üzenetét. Jó hogy vagytok !!!
#14 by Barna Júlia on 2009. május 26. kedd - 11:36
Quote
Kedves Ágnes, kedves Mindenki !
Nagyon várom, nagyon várjuk mindig a “jelentést” az égi forgalomról, szeretjük azokat,aki ezen nagyon komolyan dolgoznak, és megírják nekünk intuitív gondolataikat. De… és ez nagyon fontos, a szeretet jegyében, ne hozzátok őket nehéz helyzetbe azzal, hogy “lehetetlenné” vált helyzeteitekre tanáccsal fordultok hozzájuk, mint egy pszihiáterhez. Ezt jóindulattal mondom.
Ágnes, ebben a nagyon nehéz élethelyzetben, amiben vagy, te is, és még sokan mások, kezdj el meditálni, és lejönnek a válaszok, hogy mit kell tenned lépésről lépésre. Nem a végkifejlettet fogod megkapni, mint a sültgalambot, hanem az első lépést. Térképezd fel az életed, minden területét vedd át egyenként meditatív állapotban, és tegyél fel egyszerű kérdéseket, és csak figyelj, mi ugrik be, mi jelenik meg elsőre, akár többször is, mert az a megoldás, az az első lépés. Ehhez azt kell csupán tenned, hogy leülsz egy “biztonságos” zavartalan térbe. Lehetőleg törökülésbe, egyenes háttal. Gyújts egy gyertyát is ha kéznél van. Veszel pár mély lélegzetet, és amikor minden gondolatot kizársz az elmédből, lecsendesülsz, akkor kezd el készíteni a térképet, egyenként vedd az életed területeit, gyerek, család, pár, munkahely, kapcsolatok…. addig csináld amíg jólesik, amíg meg tudod őrizni ezt az égiek felé nyitott állapotot, és hidd el lejönnek intuitívan a válaszok. Ez egy kipróbált, működő módszer, hidd el.
MINDENKINEK SAJÁT MAGÁBAN KELL MEGTALÁLNI A VÁLASZOKAT !!!!!!!!!!!
Senki nem tudja neked megmondani, hogy ez a megoldás, vagy az a helyes út!
Tegyél magadért drága, a felelősség innentől a tied, bocsáss meg magadnak mindent, és másoknak is, úgy ahogy fentebb is írták már mások is.
Végtelen szeretettel,
Juli
#15 by Bócsi Endréné on 2009. május 26. kedd - 12:54
Quote
Kedves Móni!
Köszönöm én is újra ezeket az írásokat, mert segítenek, és nekem is van mit elengednem. Pár hónapja harcolok vele, de talán most ez javulni fog, bízom benne, és igyekszem kihasználni a tanács szerint. Hálával és szeretettel: Edit
#16 by Zsuzsy on 2009. május 26. kedd - 14:35
Quote
Kedves Móni!
Én ugyan a csillagokat másként nézem, nem tudom az összefüggéseket lekövetni, de “felhozni” valóm van bőven.
Elhiszem Neked, hogy most segítséggel próbálhatok gyógyulni, meg is teszek mindent, mert rám fér. Mindenkinek szerencsés gyógyulást és sok szeretetet.
Zsuzsy
#17 by Jodie on 2009. május 26. kedd - 16:28
Quote
Sziasztok mindenkinek!
Azt hiszem bátran mondhatjuk,hogy tényleg van valami az “Égiek munkájában”..Én szinte teljesen új életet vette kezdetét nálam: a házasságom felbomlott és teljesen új utakra kényszerít az élet.Tudom ezt nekem kell megvivnom és rettentő fájdalmas is volt és még nincs vége.Belül tudom,hogy áldozni kell,de jelenleg két választásom van ha tovább akarok jutni,vagy elveszítem a fiamat,vagy magamat…melyik a jobb?? Csak remélni tudom,hogy van megoldás ami egyelőre úgy néz ki csak egy mókuskerékhez hasonlít..főleg ha olyan emberrel kell megvivni aki az Égieket csak pocskondiázza…
Nagyon tetszenek az írások és sok erőt adnak! Köszönet érte!
#18 by Sophie on 2009. május 26. kedd - 17:45
Quote
Ez valóban fantasztikus! Köszönöm!
#19 by Wiener Viktória on 2009. május 26. kedd - 17:49
Quote
Kedves Móni!
Amit írtál érdekes, nyitott vagyok mindenre! Majdnem egy éve szorongással kűzdök, ami nagyon megnehezíti az életem, sokszor a mindennapi feladatok, vagy szituációk amik mások számára természetesek nekem azok is gondot okoznak, gyakran vannak fizikai rosszulléteim is. Az első rosszullétek óta járok pszichológushoz, aki mindig csak azt mondja ha változnak a körülményeim elmúlnak rosszullétek szorongások is.
Én már szembe néztem minden fájdalmammal, csak talán feldolgozni nem tudom, még hogy beszélek róla ugy sem.
Azt szeretném megtudni, hogy én hogy tudnék magamon segíteni.
#20 by Lilla on 2009. május 26. kedd - 18:44
Quote
Kedves Viktória!
A Móniék tényleg nem pszichológusok.A cikkben említik,hogy a megoldás benned van.Fentebb van egy nagyon jó gyakorlat is leírva.Szerintem pont ez a gond,hogy mindig másra támaszkodtál,vagy pszichológusra.Benned van az erő,és a megoldás.Hiába jön kintről a segítség,ha félsz elfogadni,mert a szorongásaid meggátolnak benne.Ráadásul kintről csak segítséget kaphatsz,de megtenned,lépned neked kell.A lehetőséged most még nagyobb rá,hiszen égi áldás segít.Egy kicsit jobban kéne hinned magadban,és abban hogy te megtudod csinálni. Sok sikert így önzetlenül is.Én szorítok neked!
Üdv:Lilla
#21 by Szemez Getek on 2009. május 26. kedd - 18:49
Quote
Kedves Jodie!
Nagyon megható írásod után arra gondoltam, mi történhet, ha a “vagy-vagy” mellé/helyett az “és” + “is” beköltöz(het)ne a gondolataid közé. Az írásodból úgy látom, van benned elég erő.
Üdv Neked: Szemez Getek
#22 by Gabi on 2009. május 26. kedd - 21:07
Quote
Kedves Viktória!
Éveken keresztül szenvedtem a pánikbetegségtől. Amit leírtál, hasonlít rá, mert fizikai rosszullétet produkál. Igaz nem írtad le, hogy milyen jellegüek.
A másik: Az első rosszullétek óta járok pszichológushoz, aki mindig csak azt mondja ha változnak a körülményeim elmúlnak rosszullétek szorongások is.
Hasonlót nekem is mondott a pszichológus, de erre csak egy válasz van: bárhová megyek, én mindig magammal leszek! Tehát, a probléma elöl nem elmenekülnöm kellett, hanem szembe nézni vele. Idő kellett hozzá, de megérte, mert eljutottam az önbecsülésig. Meg kellett érte dolgoznom, de ma már nehéz kibillenteni az egyensúlyomból.
Beírok egy oldalt, remélem segít, ha szükséged van beszélgetésre, szívesen segítek az e-mail címemen keresztül: htttp://tenyek-tevhitek.hu/
Üdvözlettel: Gabi
#23 by Nyári Gyuláné on 2009. május 26. kedd - 21:13
Quote
Most már tudom, értem ami történik velem, körülöttem. És nagyon-nagyon fáj. Bízom benne decemberre már nem fog. /Lehet, hogy addig “kisírom” magamból?/ Tudom, hogy a gyógyulás a fájdalom felerősödésével történik – fizikailag -, de most már azt is, hogy a lelki gyógyulás is ilyen. Köszönöm.
#24 by Jodie on 2009. május 26. kedd - 22:15
Quote
Kedves Szemez Getek!
Köszönöm a kedves hozzászólást…bár meglepett,hogy egy írásból hogyan tűnt ki,hogy van elég erőm és bátorságom hozzá,de remélem tényleg így lesz,mert sajnos ez nemcsak rajtam múlik hanem a törvénykezésen is,amely ellen nem tehetek….
De azért jól esett……
Mindenkinek nagyon boldog eljövendőt kívánok és hozzanak is a csillagok!
Várom a következő szép írásokat!
#25 by Wiener Viktória on 2009. május 27. szerda - 14:12
Quote
Kedves Lilla, Gabi!
Köszönöm, hogy ti legalább reagáltatok a soraimra!
Arra rájöttem, hogy csak én tudok magamon segíteni, nem várhatom mástól a megoldást, a pszichológusomtól is amit vártam az tanács lett volna hogy hogyan tudok magamon segíteni, de ezt nem kaptam meg tőle. Ez az amit folyamatosan keresek, hogy hogyan tudnék magamon segíteni! A fájdalmaimmal, sérelmeimmel, hibáimmal szembenéztem, de ez nem elég. Próbálkoztam meditációval, jogával de valahogy az sem hozta a várt sikert. Nem tudom hogyan lelhetnék rá a belső békémre és egyensúlyomra újra, ebben várnék valakitől segítséget, tanácsot inkább!!!
Köszönöm!
#26 by Móni on 2009. május 27. szerda - 14:33
Quote
Kedves Viktória!
Kérlek értsd meg, hogy sajnos így “látatlanban” mi nem tudunk senki problémájára konkrét választ vagy “megoldási javaslatot” adni! Ez sokkal nagyobb felelősség ennél. A lélek rejtelmeinek feltárása egy sokrétű, bonyolult és hosszadalmas folyamat, ami személyes JELENLÉTET , emberi, lelki egymásra-hangoltságot és komoly lélek-látást feltételez.
Azt tudom még javasolni Neked, hogy ha ennyire nem tudott eddig senki segíteni, akkor próbálj meg a Csillagokhoz fordulni és menj el egy asztrozófushoz, aki alapos beszélgetés és a képleted felrajzolása után a kezedbe ad egy teljes elemzést rólad, a Sorsodról, a megoldandó feladataidról, az erősségeidről, a képességeidről, a lelked titkairól, az esetleg mélyre temetett “sebeidről” .. stb.
De a “kulcs” – az elhatározás – persze akkor is BENNED van.
Szeretettel,
Móni
#27 by Kati on 2009. május 27. szerda - 17:34
Quote
Kedves Mónika!
Köszönöm a jó tanácsokat! Igazán rám férne egy “nagytakaritás” Senki sem oldaj meg a problámáim csak én magam. Nem panaszkodhatok a páromnak, mert csak elkeserit és nem vigasztal.! Ugy érzem tele van rosszindulattal! Probálok már nem panaszkodni hanem inkább kifelé dicsekedni! Van valami reményem? Remélem ! Erősnek kell lennem Köszönöm Kati
#28 by Koroly Józsefné,Jucus on 2009. május 28. csütörtök - 13:44
Quote
Köszönök minden küldeményt,melyek megerősítik bennem a pozitív gondolatokat,belső erőimet.Szükségem van erre, és Tőletek megkapom.A jelen helyzetben és az életem minden területén igyekszem magam felállni és állva maradni,de ehhez nagy segítség az általatok küldött lelki információ.Legyen segítségünkre!- és Ti is marajatok meg nekünk! Köszönöm.Szeretettel:Jucus.
#29 by Dr. Dóczi József / Irbisz on 2009. június 5. péntek - 11:28
Quote
Egy kis kiegészítés az írásból – ami kimaradt.
A szkíta-görög mitológiában Kheiron, a félig állati, félig isteni Kentaúr, aki már magán viseli az emberi alakot is. Ő a Héroszok Tanítója, de, pl. az asztrológiai és egyéb Tudás is tőle származik.
Egy alkalommal véletlenül megsérül a térde kedvenc tanítványa és barátja, Heraklész nyilától (aki a legyőzött Hydra mérgező vérébe mártotta nyíilvesszeit…).
Mivel halhatatalan volt, ezért nem tudott meghalni, de a méreg folyamatos és hatalmas, kínzó-gyötrő fájdalmat okozott neki. Mivel Tudó volt (a sámánizmust is Tőle ered), ezért különböző gyógymódokat fejlesztett ki (pl. homeopathia, virág-esszenciák, gyógyfüvek, stb., stb.), azonban saját magát nem tudta meggyógyítani.
“Találmányait” és Gyógyító-Tudását viszont átadta az emberiségnek.
Ő csak úgy képes gyógyulni, hogy mások hasonló sérüléseit gyógyítja!!!
Története nagyon meghatóan kapcsolódik Prométheuszhoz.
Kínjainak okozója – Heraklész – segíti meg, amikor kétszeres is “Megváltó” lesz: a büntetésből sziklához láncolt Prométheusz kínjait Kheiron halhatatlanságának árán “vásárolja meg” apjától, Zeusztól. Így Kheiron végre meghalhat – Prométheusz felszabadulhat…
#30 by Balázs on 2009. június 5. péntek - 14:45
Quote
Józsi, milyen “kicsi a világ”… Erről pont meséltem a júniusi előadáson, pedig nem is beszéltünk össze!
köszönöm a megerősítést!
Balázs
#31 by kalacska.erzsebet on 2009. június 5. péntek - 17:23
Quote
Sziasztok!
Örülök hogy meg találtalak benneket, hogy rátok találtam, mindenkire aki ír itt és olvassa ezeket a sorokat, oldalakat. Egy versel, üzenettel szeretnélek benneteket megajándékozni, ha lehet:-) Én is csak egy kereső” ember vagyok, aki halad az útján. A vers” 2008 augusztusban íródott” akkor még magam sem voltam sok mindennel tisztában, és azóta is sokat segít, és ez csak egy része, részlete az egésznek.
NEM ELÉG
NEM ELÉG megérteni valamit, meg is kell élni
NEM ELÉG megélni, meg is kell érteni.
NEM ELÉG mélyre ásni, fel is kell hozni.
NEM ELÉG felhozni, meg is kell érteni.
NEM ELÉG megérteni, el is kell engedni a régit.
NEM ELÉG elengedni a régit, be is kell hozni az újat.
NEM ELÉG behozni az újat, meg is kell érteni.
NEM ELÉG megérteni az újat, meg is kell élni.
NEM ELÉG élni az újat, élvezni is kell az újat.
NEM ELÉG élni, és élvezni az újat, szeretni is kell az újat.
NEM ELÉG szeretni az újat, akarni is kell.
NEM ELÉG akarni, szeretni, élni az újat, tudni is kell.
NEM ELÉG tudni az újat, a jót is kell tudni.
NEM ELÉG tudni az újat, és a jót, tenni is kell.
NEM ELÉG tudni, tenni a jót és az újat, szeretni is kell a jót, és az újat.
HA TE szereted a jót és az újat,
AKKOR TE újat teszel, mert szereted a jót és az újat.
HA TE szereted a jót és az újat,
akkor TE szeretsz, mert teszed a jót és az újat.
HA TE szereted az újat és a jót,
akkor tedd az újat és jót, mert a világnak újra és jóra van szüksége!
Az újhoz és a jóhoz meg RÁD!
HA TE szereted, tudod a jót, és az újat,
akkor tedd az újat és a jót!
MERT A VILÁGNAK ARRA VAN SZÜKSÉGE,
HOGY TEDD AZ ÚJAT, ÉS TEDD A JÓT!
Sok boldogságot, erőt, egészséget és képességet ahhoz hogy tudja tenni mindenki a dolgát.
Böbe
#32 by kalacska.erzsebet on 2009. június 5. péntek - 17:25
Quote
Javítanám a vers dátumát, elnézést!
2007-ben írtam.
Böbe
#33 by Dr. Dóczi József / Irbisz on 2009. június 17. szerda - 09:24
Quote
Újabb Titok Chiron-ról
A Szaturnusz tranzitjai kellenek ahoz, hogy a Chiron lebonthassa az Érzelmi blokkjainkat!
Ekkor az Uránusz átalakító erejével hozzáférhetünk a Neptun és a Plútó Energiáihoz!!!
#34 by Maria Magdolna on 2009. július 20. hétfő - 08:20
Quote
Kedvesek és Tiszteltek! Mondjátok mikor lesz (vagy volt) a júliusi és a decemberi dátum?
#35 by Balázs on 2009. július 28. kedd - 06:59
Quote
Kedves Magdolna!
december 21-én lesz a következő (és egyben évekig az utolsó) Jupiter-Neptunusz együttállás.
És most volt július 10-én.
Szeretettel,
Balázs