Nagyon ?sűrű” napjaink vannak, és lesznek november első két hetében. Olyannyira, hogy nem is tudom hol kezdjek bele: minden inspirál mindent, mindent meg tudsz valósítani, mindenre rá tudsz érezni mindenhol… Éppen ezért nem egy konkrét napot vagy égi képet fogok most ?elemezni“, hanem a napok folyamatát…
Képzeljétek magatok elé, hogy az Eget két egyenlő részre osztja a korábban említett Szaturnusz-Uránusz szembenállás, és az összes többi bolygó, a Hold és a Nap mind az Ég egyik félrészen tartózkodik, és ahogy a következő hetekben mozognak, úgy hatnak egymásra különböző kiemelt fényszögkapcsolatokkal.
Gombolyítsuk most tovább az Uránusz-Szaturnusz szembenállást… (korábban már említettem, inspirációt kap a Tejúton haladó Jupitertől…)
Érezzünk rá arra, ahogy lassan haladó Uránusz, a kiemelő erejű Messianasztikus bolygó, amely váratlan fordulatok hozója, a meglévő korlátok szétfeszítője most világunkra milyen hatással van a Vízöntő jövőbe ömlő tisztító vize által… erre a bolygóra hat inspirálóan a Szaturnusz, amely segítségével most megtapasztaljuk saját korlátainkat ? azért, hogy felül tudjunk rajta emelkedni! És ez bizony néha nem könnyű.
Ehhez az energiához járul most hozzá a cselekvő énünk (a Nap), hogy szellemi megértéssel tudjuk az ellentéteket Egyben értelmezni.
Feltétel nélküli szeretet
A Nap most az alvilág egyik bejáratához közelít, amelyen belső ösztönerőinket (a Hidrát) legyőzve léphetünk csak be. A Nap útja elhalad a Kentaur csillagkép fölött a Mérleg felé, ahol a Kentaur mint bölcs és tanító jelenik meg. Erre azért van szükség, mert a Nap nemsokára eléri a Mérleg csillagképet, amely az Igazság mérlege. Itt Szívünket a kutyafejű Anúbisz ráhelyezi az Igazság mérlegének egyik serpenyőjébe, és ha az többet nyom, mint egy strucctoll, akkor bizony a Mérleg csillagkép alatt látható Lupus (Farkas), az alvilág őrzője fogja azt felfalni. Azaz szívünkben ha nem csak a Szeretet lakozik, akkor bizony nem tudunk tovább haladni. Ezt az energiát adja most a Nap, a Feltétel nélküli Szeretet szimbólumát az Uránusz-Szaturnusz szembenálláshoz.
Most a lelked legmélyét is be tudod világítani fényeddel, meg tudod ragadni az ott rejtőző dolgokat – de könnyen lehet hogy ez mélyen rejtőző gátlásaid formájában jelenik meg. Ez most sorsfeladat is számunkra. Ki kell tisztítani a mélyen rejtőző dolgokat, lelked minden apró részlete számít, nem ugorhatsz át semmin. (A Neptunusz négyszög (kvadrát) fényszögben áll majd a Nappal a Bak csillagképéből)
Isteni szeretet az anyagi létezésben is
A Vénusz már a Kígyótartóban jár a Skorpió csillagkép felett, és mind az Uránusszal és a Szaturnusszal kvadrát fényszögben fog állni
Itt láthatóak azok a csillagképek, amelyeket korábban említettem: a jobb oldalt a Szűz ugró alakját már jól ismeritek, a sárga vonalat (Napút avagy Eklipika) követve a Szűz láthatatlan angyali minősége után a Mérleg majd a Kígyótartó látható, alatta pedig a Skorpió. A Mérleg alatt pedig a Farkas és a Kentaur.
Mint látjátok, a Vénusz alatt kicsivel jobbra egy nagy vörös csillag az Ántárész, a világ egyik oszlopa, az Isteni Szeretet csillaga. Ezzel áll együtt ma a Vénusz. Az egész égi képet értelmezve, hozzákapcsolódva az Uránuszhoz és a Szaturnuszhoz ez azt jelenti, hogy ez egész “rendszert” akkor tudjuk harmóniába hozni, ha az anyagi létezésünket áthatja az Isteni Szeretet, ha az emberi kapcsolatainkat így építjük fel: ekkor tudunk túllépni magunkon, ekkor tudunk felemelkedni.
Összegzés
Látjuk, hogy milyen érdekes, hogy szinte minden, ami most kapcsolatban van ezzel a korszakunkat meghatározó együttállással most mind arról szól, hogy a Szeretetet kell tudnunk magunkban kiemelni, csak akkor tudjuk mindazokat a dolgokat megvalósítani amelyekről mostanában írtam, ha szeretetben cselekszünk.
Azaz a címbeli kérdésre, hogy “Hogyan kell kiemelkedni?”, egyetlen válasz létezik: Szeretetben önmagunkkal és a világgal.

#1 by István on 2009. április 4. szombat - 13:54
Quote
Kétségtelenül egyéni és jósolgató irányba ment el a mai asztrológia vagyis az önérdekü kisember kiváncsiságát szolgálná vagy helyette döntsőn életviteli kérdéseiben. Nézze mán meg az asztrológus merre csatangolt el a macska vagy hogy a kérdező mikor talál állást!
Ezzel szemben magam is helyeslem a MUNDÁN-ASZTROLÓGIA előtérbe helyezését,az emberiség egészére irányuljon a kutakodás segitendő a helyes életvitelt föllelni.
Érdekes elképzelés az Orion és a Kigyótartó plusz kettőként való figyelembe vétele.Azonban szerintem nem szakaszt jelölnek hanem záróhatárt-kezdetet,bucska-jelek !A Bika elötti Orion közli,mutatja hogy átfordulás lefelé következik,a Bika-Kos-Halak-Vizöntő-Bak-Nyilas a Naput sötét felét jelenti.A Kigyótartó éppen ellenoldalon már előrejelzi a Mérleget amely által átjutunk a fényesebb felére a 25920 éves Precessziós körnek.
Ilyen értelemben a BEAVATÁS szó is használható,igen,az orioné lefelé az árnyékosba,a Kigyótartó meg derüsebb mondanivaló.
#2 by Kállainé Icus on 2009. augusztus 7. péntek - 18:57
Quote
Helló!
Ma olvastam életemben előszőr arról, hogy létezik Kígyótartó csillagjegy.
Én eddid azt hittem és úgy tudtam, hogy Nyilas vagyok, gyermekem pedig
Skórpió. 1950. dec. 17-én születtem, fiam pedig 1976. november 14-én.
Kérésem és kérdésem az lenne, hogy mit jelent ez fiam és az én életemben.
Mit kell tudnom. Ha az e-mail cimemre kaphatnék bővebb információt nagyon
örülnék. Előre is köszönöm: Icus
#3 by Kállainé Icus on 2009. augusztus 7. péntek - 19:02
Quote
Helló!
A mai napig úgy tudtam, hogy a Nyilas csillagjegyhez tartozom, fiam pedig
Skórpió.Fiam 1976.nov.14-én, én: 1950.dec.17-én születtem.
Szeretném megkérdezni, hogy mit jelent ez számunkra.Ha lehetséges bővebb
információt kérni az e-mail cimemre.
Köszönöm: Icus