Előre tekintettem az októberi égbolt energiáit vizslatva, és további izgalmas égi helyzeteket találtam. Élőben majd szokásomhoz híven a legapróbb részletekig mindent elmesélek… (előadások időpontja itt található).

De addig is engedjétek meg, hogy néhány gondolatot megosszak az elmúlt hét tapasztalatairól, hiszen belső feszültségek, “nem tudom hol a helyem” érzetek, belső izzó tűz, felfokozott érzelmek mind mind jellemezték a környezetemben élőket, gondolom Benneteket is. A lényeg itt is a Szaturnusz üzenete: most minden szinten megjelent az, hogy azok a dolgok, amelyek nem időtállóak, porrá omlanak bennünk. S a változás mindig valamilyen fura dologgal jár, ki-ki a maga életének megfelelően tapasztalja meg.

A dolgok elengedése, a “porrá omlás” megengedése sokat lendít minden nehézségen, hogy az Új megszületését már egy letisztult világban éljük meg. Engedjük meg magunknak az IDŐT, hiszen a Szaturnusz az Idő megjelenítője.

– – –

S akkor most nézzük e hét üzeneteit.

Ismét nehéz dolgom van, hiszen sok, különféle jellegű üzenet hat, talán ezek közül a legizgalmasabb a Nap és a Plútó kvadrát kapcsolata (szerdán), ami a Nap ragyogó fényét emeli most a Tejútra, vissza a Galaxis szívébe. A Plútó, a gyökeres és végletes változások szimbóluma által most a Cselekvő Én képes lesz megváltoztatni mindent. S mivel a Plútó a Tejút galaxis legmagasabb minőségű Fény-erejét közvetíti, így innen kapjuk a Sorsfordító erőket.

Ezzel meg tudjuk lépni a változásokat – még ha ez egy belső lépés is, egy belső döntés, elhatározás. S másfelől, a saját Napunk fényével tudunk most meglátni magunkban olyan mélységeket, amik eddig rejtve voltak.

Emlékezzünk még meg az őszi napfordulóról, ami szeptember 22-én este lesz, innentől kezdve hosszabbak lesznek az éjszakák, mint a nappalok, tehát eljön a befelé fordulás ideje és a Belső Fény megtalálásának ideje.

További jelentős esemény szintén szerdán, a Merkúr és az Uránusz szembenállása, ami egy igazán csodálatos hatású lehetőséget nyújt számunkra. Ezáltal képesek leszünk a gondolataink, a szellemiségünket egészen a legmagasabb szintig kitágítani. Mivel az Uránusz a váratlan megújulások bolygója, ezért ekkor számíthatunk új, fentről jövő gondolatokra, amelyeket a Pegazus, a Hírnök táltos paripa szállít nekünk. (a Pegazus csillagkép alatt áll az Uránusz jó ideje)

Kiváló lehetőség ez arra, hogy az eddig valamilyen korlátok között lévő gondolkodásunkat most hatalmas mértékben kitágítsuk – azaz ha eddig nem fogadtunk be valamilyen dolgot, most akár képesek vagyunk mindent integrálni a szellemünkbe, hatalmassá tágulva.

Egyfajta szellemi dimenzióugrás lehet ez, hiszen a Merkúr magasabb oktávja, egy magasabb minősége az Uránusz, tehát most a Földi és az Égi szellemiségek tudnak EGYSZERRE, egymást kiegészítve működni bennünk.

Tehát, további változásokra számíthatunk, és még nincs vége…