Ahogy már írtam korábban a Vénusz visszafordulásáról ?A tavasz üzenete? című írásban, hatalmas csodákat tartogat számunkra a tavasz! Az érzelmekben, a szerelemben és az emberi kapcsolatokban való igazi nagy alámerülés vár ránk.

A Vénusz pontosan március 7-én, Tamás napján fordul meg. És hogy az Égen valóban minden ?összecseng? egymással, mint egy tökéletesen megkomponált hangverseny, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy másnap (március 8-án) ezekre a vénuszi érzelmi energiákra erősít rá egy másik csodálatos égi jelenség is: a Mars együttáll az Égen a Neptunnal, a lélek bolygójával. Az együttállás gyönyörű csillagképi háttere a Vízöntő múltba ömlő vize és a Kiscsikó csillagkép.

 A Vénusz eridánuszi útjával összevetve azt kell mondanom, nagy lelki előretörés vár ránk március elejétől! Elkezdődhet most valami új érzelmi téren az életünkben, vagy ahhoz kapunk új és friss energiákat, hogy a vénuszi ?visszatéréshez? kellő erőnk legyen.

 A Neptun az asztrológiában a mély lélek bolygója. De nem a Hold által képviselt ?felszíni? érzelmeinket jelenti, hanem a lelkünk LEGMÉLYÉT. Így azokat a titkos, rejtett érzéseinket is, amiket talán sokszor még önmagunk előtt is eltitkolunk. Most ezeket a rendkívül mély lelki energiákat fogja a Mars egy óriási lendülettel felpörgetni, beindítani. Ami eddig a mélyben volt ? elrejtve ? az most nagy erővel fog a felszínre törni. Előkerülhetnek titkok, rejtett összefüggések, elfedett (eltitkolt) érzelmek, esetleg elnyomott félelmek is.

 Amit eddig a lelkünk mélyére zártunk (vagy próbáltunk oda zárni) az most feltartóztathatatlanul előtör belőlünk azért, hogy a lélek legmélye tisztuljon meg. Múltbeli félelmek, csalódások vagy mélyre ?temetett? (esetleg elfojtott) érzelmek kerülhetnek elő, hogy a Mars friss energiájának köszönhetően most ezt a múltat megtisztítsuk (letisztázzuk) és a Kiscsikó lendületes, tiszta égi energiája révén lelki megújuláson menjünk keresztül.

 Arra kapunk lehetőséget ezekben a napokban, hogy a múlt lelki sebei kitisztuljanak és begyógyuljanak. A lélek legmélye tisztulhat meg.

 Külön kiemelem, hogy az összes bolygó közül a Mars az egyedüli, amelyik bátran vállalja a legnehezebb kihívást is: mer nyíltan szeretni. És gondoljunk csak bele, hogy ez a ?bátor harcos? most a lelkünk legmélyéből hozza elő ezt a csodálatos üzenetet.

 Az érzelmeink bátor felvállalására kapunk lehetőséget és mivel a Merkúr (a kommunikáció bolygója) pár nappal korábban (március 5-én) áll együtt a Neptunnal és ezekben a napokban még hatni fog az energiája, így ez az érzelmi előretörés ?szavakban? is megnyilvánulhat az életünkben: azaz a mély lelki érzéseink (vagy a mélyben megbúvó félelmeink) kerülhetnek most nagy lendülettel, nyíltan kimondásra vagy megértésre. Bátorságot kapunk az őszinte, mély lelki kommunikációhoz, a nyílt szeretet kimondásához.

 Egész héten nagyon mély lelki kommunikációra számítsatok. Ez a mély lelki tisztázó beszélgetések időszaka.

 És hogy milyen feladatot hoznak az életünkbe ezek a napok? A Mars az önlegyőzés szimbóluma, tehát nagyon fontos, hogy a múltból hozott félelmeinket legyőzzük. Azaz, hogy NE a félelem uralkodjon felettünk ? elnyomva ezzel esetleg a lelkünk mélyén rejlő igazi érzéseinket ? hanem mi uraljuk a félelmeinket, azért, hogy a lelkünk mélye a maga tisztaságában nyilvánulhasson meg. (Felhívom a figyelmeteket, hogy ha alacsony szinten működnek az energiáink, akkor nem hoz mást, csak lelki csalódást vagy érzelmi zűrzavart.)

 Mivel intenzíven a mély lelki cselekvés időszaka következik, ezért érdemes megfigyelni ki mit tesz (vagy mit ?kezdeményez?) ezekben a napokban, mert a tetteink most a lelkünk legmélyéről árulkodnak ..

– – –

 Sokan azt is megélhetik majd, hogy azok az érzések, amit eddig eltitkoltak (talán még önmaguk előtt is), vagy amiknek a létezését csak sejtették (magukban vagy a másikban) azok most TISZTÁN megértésre, kimondásra kerülnek. A legmélyebb vágyaink, a legmélyebb érzéseink vagy a legmélyebb félelmeink törnek most felszínre a teljes lelki megtisztulás és a MÉLY LELKI MEGÚJULÁS érdekében ? vagy pont azért, hogy megértsük őket.

 Akkor tudunk igazán magas szinten működni, ha átadjuk magunkat a mély lelki energiáknak és egyben uraljuk a félelmeinket.

 A fenti égi események hatásait körülbelül március 02-től, március 13-ig érezhetitek. 

Mivel pontosan ekkor fordul vissza a Vénusz is az Égen, így ehhez a lelki nyíltsághoz és mély lelki előretöréshez a ?visszatérés? üzenete is hozzá adódik. Merjük hát bátran felvállalni, ami a lelkünk legmélyén van! 🙂

Veres Mónika