Móni újabb, igazán mélyen szántó írása következik egy nagyon fontos Égi Képről:

Csodálatos jelenségnek lehetünk részesei a héten és az azt követő két hónapban, szoros összefüggésben azokkal a tavaszi eseményekkel, amikről korábban írtam és amelyek már március elején elkezdődtek: a Vénusz eridánuszi útjával (?A tavasz üzenete?) és a Vénusz-Plutó kvadráttal (?Új minőség születik?).

Mint arról már szó volt a ?Tavasz üzenete? című írásban a Vénusz március elejétől retrográd, azaz visszafelé haladó mozgást végzett az Égen az Eridánusz folyó mentén (azaz az égi elrendeléssel megegyező irányban!), szorosan a Főnix csillagkép ? az újjászületés madara – felett. A próbatételeket ezért március elejétől fokozottan érezhettük az életünkben, azokat újra végig kellett járnunk. Sok akadállyal vagy nehézséggel találkozhattunk és úgy érezhettük sokszor, hogy sehogy nem haladnak ?előre? a dolgaink. Nehéz időszak volt. Természetesen ez csak a – racionális szemlélet szerinti ? látszat, hiszen a fejlődés (főleg szerelmi vagy párkapcsolati téren) valójában nagyon is az Égi Elrendelés irányában haladt és nagy erővel zajlott – főleg a lelkünk mélyén – a gyökeres minőségi átalakulás.

Nos, április 18-tól új irányt vesznek az események, kicsit fellélegezhetünk, hiszen a Vénusz befejezi visszafelé haladó mozgását az Égen és direktbe fordul ? azaz hatalmas erővel kezd bele a március óta megszületőben lévő új minőségbe. Az akadályok, a nehezítések lassan megszűnnek és az eddig megteremtett új minőségű szerelemben, kapcsolatban vagy lelki harmóniában most tovább folytathatjuk utunkat ? immár egy szinttel feljebb.

Fontos tudni, hogy annak fogjuk most meglátni (és megélni) az eredményeit, amit március óta ? kemény munkával ? sikeresen átminősítettünk önmagunkban. A mély lelki utazás ismétlődő helyzeteket és nehézségeket rejtő időszaka ezzel véget ér ? most derül ki, hogy valóban elvégeztük ?e a lelki munkáinkat, valóban le tudtunk ?e szállni az Eridánusz folyóval a lelkünk leges-legmélyére vagy sem …

Az igazi nagy előretörést azonban a Mars április 22-i együttállása hozza el a Vénusszal, amelyben a Vénusz lesz felül, azaz a szerelem (a szeretet, a harmónia és a lelki béke) fog felülemelkedni ? illetve ez a minőség fog kiemelni bennünket a körforgásból!

Tudni kell, hogy a direktbe forduló bolygóban (Vénusz) mindig óriási erő van és az elindulás üzenetét hozza – emellett a Mars a kezdet, a lendület, az előretörés minősége, a Főnix pedig a teljes újjászületés madara. Ha mindezt összeadjuk, jól látható, hogy hatalmas újjászületés vár ránk a szerelemben, a párkapcsolatban, illetve az életörömök és a lelki harmónia terén. A Férfi (Mars) és a Nő (Vénusz) egymásra találása és teljes összeolvadása várható, méghozzá az ?örök szerelem?, a soha el nem múló és halott poraiból is újra és újra feltámadó szerelem minőségében. Azok a szerelmek, kapcsolatok, amiket korábban hallottnak hittünk, vagy amik végig mentek az elmúlt időszakban a nagy próbatételeken és sok nehézségnek voltak kitéve, most hamvaikból támadhatnak fel és születhetnek teljesen újjá ? egy új, egy magasabb minőségben. Ha lelki próbatételek vannak mögöttünk, úgy a teljes újjászületés természetesen lelki téren is megérkezik az életünkbe!

A szerelemben óriási előretörés és megújulás várható, új erőt, új lendületet kapnak a kapcsolatok. Az előző hónapokban megteremtett új minőségben indulnak most el a párok ? vagy találnak egymásra újra azok, akiket próbatételek elé állított a Sors az elmúlt időkben.

Talán egy múltból visszatérő helyzettel vagy egy (múltból) visszatérő szerelemmel kapcsolatban fogjuk megélni mindezt.

Rendkívül termékeny, alkotó, teremtő időszak következik, hiszen a termékenység (női) minősége és a teremtés (férfias) ereje olvad most össze egymással azért, hogy valamit közös erővel új életre keltsen és elindítson. Hiszen az igazi teremtésre a Nő és a Férfi csak együtt, egymást kiegészítve képes!

Akik kiállták a lelki, érzelmi próbatételeket az elmúlt hónapokban és átminősítették magukban az árnyoldalukat, azok most képesek lesznek teljesen újjászületni, felülemelkedni és megkapják az igazi kiemelkedési lehetőséget. Amiért korábban megküzdöttünk, amit talán néha már teljesen reménytelennek hittünk – legyen ez bármilyen élethelyzet – az most újra elindulhat, feltámadhat és egy teljesen új időszak veszi kezdetét. Nagyon erőteljes érzelmi előretörés várható a következő hetekben, hiszen a Vénusz most a halakban töltekezik energiával, itt fordul meg és innen lép be újra a kosba, a kezdet, az elindulás minőségébe.

Mivel a Vénusz jelenleg a visszaúszó Halak csillagképében halad, ezért az elmúlt időszak egyben a nagy lelki összegzések időszaka is volt, amikor is a múltat (vagy egy kapcsolatot) kellett magunkban összegezni, átgondolni és eldönteni, hogy tovább visszük-e magunkkal a jövőbe (a Halak csillagkép jövőbe lépő fonala mentén) vagy végleg lezárjuk. Az együttállás is a visszaúszó halak csillagképében lesz (a Főnix felett), ezért nem csak nagy szerelmi előretörésként élhetjük meg a következő napokat, hanem lehet, hogy az eddigi (lelki) összegzések eredménye fog “kirobbanni” egy nagy, végső lezárás erejében. És hogy kinek mit is hoz pontosan ez az égi esemény? .. Nos, most csak az a kapcsolat mehet tovább a jövőbe, ami az összegzések után is a lelkünk része maradt!

Viszont, biztosíthatlak benneteket, hogy a Főnix madár mindenképpen meghozza a teljes lelki újjászületést!

A Vénusz minősége miatt természetesen nem csak szerelmi téren élhetjük meg a fenti égi eseményeket, hanem előretörés és megújulás vár ránk bármilyen emberi kapcsolatunkban, az életörömök, a szórakozás, az alkotások, a művészetek vagy esetleg az anyagiak terén.

És drágáim most jön a meglepetés! 🙂 Mert ezzel még nincs vége a történetnek… Ezt követően egy nagyon különleges helyzet fog lezajlódni az Égen április végétől, június közepéig! A Mars és a Vénusz az együttállást után ugyanis nem ?válik el? egymástól a szokásos égi útján haladva, hanem nagyon közel maradnak egymáshoz és június 18-án újra együtt állnak a Kos és a Triangulum, a Szentháromság csillagképe alatt. (Ez a ritka ebben a helyzetben, hiszen a Mars és a Vénusz minden évben csak egyszer áll együtt ? azonban idén egészen kivételesen kétszer is egymás után!)

Ez arra utal, hogy a héten bekövetkező teljes újjászületést követően egy új minőség veszi kezdetét a kapcsolatokban, majd ezt követően a Férfi és a Nő egy darabig még szorosan egymás mellett halad tovább, azért hogy teljesen összehangolódjon, kiteljesedjen és együtt kezdjenek bele valami új megteremtésébe. Ennek a ?közös munkának? lesz a megkoronázása a júniusi újabb Mars-Vénusz együttállás, de akkor már a Szentháromság csodálatos minőségében, Égi Szentség alatt! (Erről majd bővebben júniusban.)

Röviden összefoglalva tehát: az eddigi (lelki) próbatételek a napokban lassan véget érnek és a héten a férfi és a női energiák egyesülésével teljesen újjászületik, feltámad, illetve új lendülettel elindul egy szerelem (egy kapcsolat) vagy egy új életminőség az életünkben. Majd a Férfi és a Nő még egy kis időt kap, hogy teljesen összehangolódjon ebben a most megszülető új minőségben. Végül ezt megkoronázandó júniusban újra egyesülnek az energiáik és az áprilisban újjászületett szerelmet júniusban az Égiek végleg megszentelik.

Nos, ahogy szoktam, mint láttátok én a női, azaz az érzelmi, lelki oldaláról közelítettem meg a heti (és azt követő) égi eseményeket (hiszen a ?szerelem mi mozgat Napot és Csillagot? ? ). És most Balázsé a szerep, hogy mindezt kicsit férfiasabb minőségben, azaz gyakorlatiasabb és univerzálisabb szemszögből is megvilágítsa a számotokra! 🙂

Veres Mónika